Az eredeti tőkefelhalmozás mindig valamiféle korrupcióval jár. Interjú.
2019. szeptember 11. 23:09
3 p
0
0
9
Mentés
Gyarmati István
„Mondok egy példát: 1990-ben anélkül csináltunk demokráciát, hogy lett volna középosztályunk, pedig enélkül nem megy. A britek és a franciák 200 évig csinálták, amit nekünk azonnal kellett. És a modernizáció mindig valamiféle korrupcióval jár. Az eredeti tőkefelhalmozás legalábbis mindig. Angliában a bekerítések idején az keríthette el magának a földet, akinek a király megengedte. Az ilyen átalakulások sajátossága, hogy nem tiszta módon alakul ki egy nemzeti burzsoázia, egy középosztály. A folyamat sikerét az jelzi, ha az unokát már nem érdekli, hogy kitől kapta a vagyont a család, és nem lesz hálás senkinek. Ezt a folyamatot a demokráciákra jellemző váltógazdaság nehezíti, mert az új hatalom hajlamos lefejezni az előző kormány burzsoáziáját, és újat építeni magának.
Ha ez az átalakulási folyamat konfliktusos, akkor jön el az idő, hogy a demokráciához mindenféle jelzőket akarnak fűzni, mint illeberális vagy keresztény vagy irányított vagy szuverén, hogy megmagyarázzák, mi történik. Ezzel nem a korrupciót védem, hanem a körülményeket írom le, amelyek kedveznek a kialakulásának.”
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
Miközben az ellenzék Pressman jelentéseit lóbálja feszt, Trumpék egy pillanat alatt leszedték Rogán Antalt a korrupciós szégyenlistáról. Kohán Mátyás írása.
Miközben az ellenzék Pressman jelentéseit lóbálja feszt, Trumpék egy pillanat alatt leszedték Rogán Antalt a korrupciós szégyenlistáról. Kohán Mátyás írása.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 9 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2019. szeptember 26. 14:34
A 444-től szokatlanul értelmes írás. Persze nem olvastam el, csak az itteni kivonatot. A teljes cikk lehet, hogy baromság.
Te is fiam, Brutus? Már a 444 is a zorbánmészároslőrinc védelmére kel?!
"Ezt a folyamatot a demokráciákra jellemző váltógazdaság nehezíti, mert az új hatalom hajlamos lefejezni az előző kormány burzsoáziáját, és újat építeni magának. "
Csacskaság. Amerikában nem fejezték le a kormányok a vasútbárókat, meg egyéb rablólovagokat.
Magyarországon azért sajátos a helyzet, mert a szovjet megszállókat kiszolgáló komcsi nomenklatúra kemény magja átmentette magát.
De hiszen a globalizálódással semelyik gazdaság sem bír meg, az Egyesült Államoké sem bírt, Kínáé sem fog.
A pénz világa NEM ISMER felelősséget, semmilyet. Fizet és elköszön.
Szerinted csak a volt kelet-európai országokban volt csak modernizáció, meg eredeti tőkefelhalmozás? Anglia volt keleteurópai ország?
"A modernizáció mindig valamiféle korrupcióval jár"
"Az eredeti tőkefelhalmozás mindig valamiféle korrupcióval jár."
"Angliában a bekerítések idején az keríthette el magának a földet, akinek a király megengedte. Az ilyen átalakulások sajátossága, hogy nem tiszta módon alakul ki egy nemzeti burzsoázia, egy középosztály. A folyamat sikerét az jelzi, ha az unokát már nem érdekli, hogy kitől kapta a vagyont a család, és nem lesz hálás senkinek. Ezt a folyamatot a demokráciákra jellemző váltógazdaság nehezíti, mert az új hatalom hajlamos lefejezni az előző kormány burzsoáziáját, és újat építeni magának. "